Természetesen, póz nélkül az esküvői fotókon – megelevenedett emlék!

A férjemmel egy internetes fórumon találkoztunk, amely barátok gyűjtőhelyeként funkcionál. Nagyon sokáig beszélgettünk, mire végre találkoztunk, talán egy év is volt, mire egyáltalán felmerült a találkozás lehetősége. Addig is mindenféléről beszélgettünk, vallásról (főleg a buddhizmus érdekelt minket, mindkettőnket egyaránt), politikáról, politikai szerepekről, társadalmi kérdésekről (a gender studies hasznáról leginkább, meg a feminizmusról, hogy valóban a jogok egyenlőségéről van-e szó, vagy most már a több követeléséről inkább), érzésekről, érzelmi intelligenciáról, szóval rengeteg dologról társalogtunk. Megismertük egymás nézőpontját, perspektíváját fontos kérdésekről, és egy idő után már mindketten tartottunk attól, hogy a találkozás során csalódást okozunk majd egymásnak, illetve hogy a másik fog majd csalódást okozni nekünk a virtuális térből kiszakadva. Mindkettőnk számára nagy meglepetés volt a találkozás: nagyjából két perc alatt egymásra hangolódtunk, és mindkettőnk számára kiviláglott, hogy tökéletesek vagyunk a másik számára. Már az első randin (hozzá kell tennem, a randi nagyjából fél napos kávézóban üléssel kezdődött, csevegéssel, aztán elmentünk néhány kocsmába is, és néhány sör után felszabadultak az addig elnyomott, elfojtott sóvárgások) megcsókolt, és nagyjából fél év együttlét után kérte meg a kezemet, kérdésére pedig szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Mind a ketten tudtuk, már az első találkozás alkalmával, hogy jelentős szerepet fogunk betölteni egymás életében, és talán egy olyan szerepet, amely halálig tartó. Az esküvő szervezése idején már nálam élt, hozzám költözött, az is egy nagyon nagy dolog volt, és abszolút értékeltem, hogy miattam hajlandó volt megváltoztatni a lakhelyét, hogy szülővárosából miattam, egy nő miatt, akit csak néhány hónapja ismert személyesen, elköltözött.

Az esküvő kapcsán az első kérdés az esküvői fotós volt. Mind a ketten ragaszkodtunk ahhoz, hogy legyenek rólunk igényes képek, sőt egy videó is, hiszen eddigi kapcsolatunk során, a másfél év során, mióta először beszédbe elegyedtünk, mivel virtuálisan történtek ismertségünk fázisai, semmilyen kézzelfogható emlékünk nem volt egymással arról az időszakról. Ezt szerettük volna az esküvői fotóssal kompenzálni. Olyan képeket akartunk, amelyek a valóságot ábrázolják, nem szerettünk volna különböző pózokat fölvenni: egész kapcsolatunkat erre építettük a kezdettől fogva, amiben az internet persze nagy segítséget nyújtott, hiszen anonim módokon sokkal egyszerűbb őszintén, és mindenféle szerepek fölvétele nélkül beszélni, kommunikálni. Szóval az a lényeg, hogy természetes képeket akartunk, melyek leginkább tükrözték a személyiségünket, kettőnk viszonyát. Plusz szerettünk volna veszélyezettség nélkül részt venni a saját esküvőnkön…

Az esküvői fotóst a fabianfoto.hu oldalán találtuk, megnéztük a kitett képeket, videókat, és pontosan azt tudták nyújtani, ami később is kiderült, az esküvőn, amit mi szerettünk volna.

Az esküvőn a fotós szinte észrevétlenül végezte a munkáját, olyan remek pillanatokat örökített meg sokszor, amelyek szépségét mi magunk észre sem vettünk. A képek jó minőségűek voltak, szépek, esztétikusak. Örültem neki, hogy ilyen jellegű fotókat is tudok majd mutogatni a fénykorunkról leendő gyerekeinknek. Ráadásul, amikor elbizonytalanodnék a házasságunkban, talán két alkalommal fordult eddig elő, ritkán veszekszünk, de olyankor kissé túlérzékeny vagyok, ezeket a képeket visszanézve újra elönt a bizonyosság, hogy férjem az az ember, aki mellett helyem van a világban, akit nekem szántak… Mindenesetre fontos, hogy szülessenek fiatal párokról ilyen képek, nagyon sok dolgot meg lehet vele előzni…

Azt gondolom, igencsak megéri befektetni egy-egy ilyen fotósorozatba, hiszen olyan maradandó emlékeket kaphat kézhez az ember, akár virtuális, elő nem hívott formátumban is, amely örökké tart, amelyet bármikor föl lehet lapozni. Ráadásul a Fábián fotó csapata nagyon kedvező áron végez rendkívül minőségi munkát, amellyel az ember minden kétséget kizáróan maximálisan elégedett lehet.