Egy barátom segített megtalálni a legjobb téli gumi árakat

téli gumi árakMiért is jó, ha az ember tartja a kapcsolatot a régi barátaival?! Rengeteg minden mellet, soha sem tudhatod, hogy kinek mi lesz a szakmája, vagy éppen miben tud majd neked segíteni később, ha rászorulsz.
Egy középiskolai barátommal beszélgettem a napokban, név szerint Kokóval, aki mindig is egy kicsit léhűtő volt, így nehezen tudod a felsőoktatásban elhelyezkedni, ezért azt abba is hagyta azt, de végül sikerült szakmát találnia az autógumi iparban. Elszegődött egy gumishoz, ahol azóta is dolgozik és gumikat cserél. Viszont rendkívül jó esze volt ahhoz, hogy megjegyezze, hogy honnan, milyen módon és mit érdemes vásárolni, ha az ember arra vetemedne, hogy elkezdenék érdekelni akár a nyári, akár a téli gumi árak. Kokó mindig tudja rá a választ, hogy hol érdemes keresgélni és mire lehet számítani. Ezt a képességét nagyon tiszteltem benne, hiszen így nem csak a kötelező munkát végezte el, hanem valóban jó szakembernek is számított. Ezért is fordultam hozzá, amikor a téli gumi árakról és a lehető legjobb beszerzési helyről érdeklődtem nála.

Nagyon örült, amikor felkerestem annak pedig pláne, hogy segítséget kértem tőle. Kért tőlem egy nap gondolkodási időt, hogy mindennek kellő módon utána járhasson és a legjobb ajánlatokkal álljon elém. Másnap már rögtön fel is hívott és elmondta, hogy mi a helyzet és miket talált. Felsorolt pár internetes oldal címet, illetve pár üzletet és megnevezte a kérésemre azt is, ahonnan ő venné meg az ár-érték arányban a legjobb téli gumikat.
Nagyon szépen megköszöntem neki és még aznap neki álltam nézelődni az oldalak között és felfedezni a kínálatot, valamint a téli gumi árakat. Nem mondom, nem volt túl könnyű feladat, igen csak sok mindent kellett figyelembe venni, de szerencsére azért tudtam aszerint szűkíteni a kört, hogy milyen gumira van szükségem, milyen méretben és hogy mindenképp újonnan szeretnék gumit vásárolni.

Úgy két óra keresgélés után meg is találtam a megfelelőt. És persze azon az oldalon, amit Kokó ajánlott, hogy ő onnan vásárolná. Mindenben tökéletesnek bizonyult a választás és már nyomtam is rá a megvásárlás gombra, hogy minél hamarabb megérkezzen, hiszen váratlanul leesett az első hó és már igen csak itt volna az ideje annak, hogy felkerüljön a téli gumi.

téli gumi árak

Pár nap várakozás után megkaptam az értesítést, hogy a gumi megérkezett az átvételi pontra és hogy mehetek érte. Azonnal hívtam is a barátomat, hogy mehetek-e hozzá egy gumi cserére még aznap, ő persze mondta, hogy természetesen, semmi akadálya, így autóba ülte, óvatosan elzakatoltam az átvételi pontig, ahol felpakoltam a remek, új gumikat és már irányba is vettem a műhelyt. Kokó nagy örömmel fogadott ismét, azonnal meg is vizsgálta a gumikat és kijelentette, hogy ezzel valóban jó vételt csináltam. Kér tőlem 2 órát és kilencezer forintot és már ki is cseréli nekem. Mondta, hogy közben nyugodtan maradjak ott, beszélgessünk, stb., hiszen így is tud koncentrálni a munkájára persze örül, hogy ha hallhat rólam is pár szót.
Így átbeszélgettük azt a két órát, mindenfélét meséltünk egymásnak, ami azt illeti, remekül szórakoztunk. A munkája végeztével megittunk egy, ott a műhelyben lefőzött kávét, még váltottunk néhány szót, majd a kezébe nyomtam egy tízezrest és nagyon megköszöntem neki a munkáját és a segítséget. Ő is nagyon örült, hogy segíthetett, a kis extra borravalónak is és búcsúzáskor még utánam kiáltotta, hogy ha bármi problémám van, tudjam, hogy ő mindig szívesen segít, a műhely ajtaja mindig nyitva áll előttem.

Szóval ezért kell megőrizni a régi barátokkal való kapcsolatot, mert sokkal jobb tanácsot kérni valaki olyantól, vagy bízni valakiben, akit az ember valaha a barátjának nevezett, mint egy idegentől.